Kikapcsolódás Dunaszekcsőn

Csak egy rövidke ízelítő a teljesség igénye nélkül.

Örökségház

Az Örökségház 2010-ben nyitotta meg kapuit, azóta számos közösségi esemény helyszínéül szolgált. Állandó helytörténeti kiállítása a hét minden napján várja a látogatókat. A megtekintéshez előzetes egyeztetés szükséges: +36-69-535-010 (munkanapokon 8.00 - 16.00 között hívható) e-mail: telehaz.dunaszekcso@t-online.hu


Vízparti szieszta

A Duna Szekcső egyik legnagyobb értéke a dimbes-dombos táj lábánál áramló víz közelsége, mely már önmagában is kiemelkedő vonzerő. Strandolásra a Duna mindkét oldalán van lehetőség. A két part között komppal, kishajóval és római gálya járattal is lehet közlekedni.



Sport

A vízi sportok mellett füves focipálya és lovarda is várja a mozgásra szomjazókat. A természet kedvelők pedig szebbnél szebb helyeket látogathatnak meg. A Szekcsői "Dunakanyartól" a Telelőig.



Gasztronómia

Helyi termelőktől finom kecske sajtot, mézet vagy éppen péksüteményt vásárolhatnak, de a bor- és pálinka kedvelők sem maradnak hoppon, kóstolgathatják az ízletesebbnél-ízletesebb nedűket. Ha pedig megpihennének egy kis falatozásra több étterem is rendelkezésükre áll, de a sütést-főzést tervezők is megtalálhatnak minden hozzávalót a helyi élelmiszer, hús- és zöldségboltokban.

Dunaszekcső szépsége páratlan. Nem véletlen, hogy több művészt is megihletett a település. Ilyen például Hans Mendler Németországból vagy Gilles Weismann Franciaországból. Mindketten itt találták meg az alkotáshoz szükséges nyugalmat és inspiráló környezetet.